"Miskolc végtére is nem olyan nagy város." Fogalmazódott meg bennem ma reggel, hajnali kettőkor a villamosmegállóban ácsorogva, mikor már feleslegesnek tűnt isteni csodára vagy villamospótlóra várni. Úgyhogy vettem egy mély lélegzetet, az orromig húztam a kabátom zipzárját a hidegben és elindultam hazafelé. Gyalog.
Kilencedikes voltam, mikor egy életre megtanultam, hogy az ember kicsi és jelentéktelen. Porszem csupán - hogy úgy mondjam - a villámgyors, motorizált világ sztrádáján. Egy szép őszi reggelen éppen az iskola felé tartottam, mikor a villamoson eszembe jutott, hogy valamelyik létfontosságú kütyümet otthonhagytam. Mit volt mit tenni, leszálltam, és mivel csak két megállónyira voltam még az Élet Bölcsőjétől, és mivel fiatal, naiv és bohó emberpalántaként még hittem abban, hogy mindennek mértéke az ember, hazafutottam. Útközben rengeteg villamos előzött meg, és természetesen elkéstem aznap.
Megtanultam, hogy a tömegközlekedéssel nem szabad viccelni. Megtanultam, hogy bármennyire siessen is az ember, érdemesebb beállni a legközelebbi megállóba, tehetetlenül bízni a Sors szeszélyeiben és várni, mint valami ósdi eszmétől feltüzelten saját kezünkbe venni a sorsunkat. Megtanultam, hogy az emberi akarat és izomerő csak egy rossz vicc.
Ezért is lepődtem meg, mikor kerek félórányi tempós, de nem erőltetett séta után, mindenféle motorizált segítség vagy állati erőforrás nélkül hazaértem. Teljesen egyedül meneteltem a csillagos ég alatt a friss levegőn, mp3 lejátszó híján a saját gondolataimmal összezárva. És mondjak valamit? Egyáltalán nem volt rossz! Jól esett a séta is, és a tudat is, hogy teljesítettem valamit. És különben is, hova sietünk? Nem teljesen tökéletes a lábunk arra, amire kitalálták? Nem volt meg tökéletesen az emberiség évezredeken keresztül belsőégésű motor nélkül? Nem voltak ugyanilyen boldogok, vagy akár még boldogabbak enélkül a "termodinamikai dáridó" nélkül?
Nem tudom. Tényleg nem. De ki akarom deríteni. Úgyhogy ha a pillanatnyi elmezavarom kitart addig, akkor hétfőn gyalog megyek majd iskolába. Komolyan.
En avant. Marche!
