A cím talán nem találó, hiszen nem a kefír volt az események mozgatórúgója. Valahogy én mégis úgy érzem, hogy fontos szerepet játszott a dologban e nemes tejtermék. De ahhoz, hogy megérthessük a történteket, látnunk kell előbb a véletlenek bűnös összjátékát, a kataklizmák kaotikus sorozatát, mely némi kis isteni segítséggel megspékelve abban csúcsosodott ki, hogy hawaii nadrágban és habzó szájjal... na de mindent a maga idejében.
Arról, hogy mi volt a közvetlen kiváltó ok, fogalmam sincs, és talán soha nem is lesz. Az viszont biztos, hogy élelmezésem ügyében kissé elszámoltam magam. És mivel az idei hegyalján financiális javakban sem tobzódtam, kénytelen voltam azzal táplálkozni, amit a természet adott. Gondolok itt a krisnások ingyen ételosztására és a néhány megmaradt májkrémemre.
Talán meglepő - hiszen a húzósabb történeték hátterében mindig fellelhető -, de esetünkben nagy mennyiségű alkoholról sem volt szó. Inkább a minőséggel lehetett probléma, mert azt a lőrét én nem merném bornak nevezni. Szerintem mindent elárul, hogy napokon keresztül a nyakunkon maradt, és a vége felé már kezdtük Hammerhead-nek szólítani. Na nem azért, mert már lassan féltünk, hogy öntudatra ébred, és úgy véltük kár volna olyan apróságokkal megbántani, hogy még csak nevet sem adunk neki, mikor az egyikünknek sem volna nagy fáradtság, hanem egészen egyszerűen azért, mert már egy kortyos dózistól is az ember úgy érezhette, egy kalapács dörömböl a fejében s a nedű a jóhiszemű fogyasztót kétségtelenül headbangelésre késztette. Nagyobb alkohol mennyiségről tehát már az ízéből kifolyólag sem lehetett szó, ugyanezen okból merülnek fel azonban a minőséget illető kérdések.
A fent említett két ok mellett azonban valószínűleg az égiek is mozgásba lendültek, és egy diszkrétebb deus ex machina keretein belül gyomorrontással és/vagy napszúrással ajándékoztak meg.
Így aztán aznap fél tízkor, amikor a nap elkezdte tűzni a sátramat, elviselhetetlen forróságot teremtve odabenn, felébredtem. De amint feltápászkodtam, éreztem, hogy itt bizony valami nem kóser. Első lendületből a sátor bejáratáig sikerült kiájulnom, és legalább a fejemet kidugnom, elkerülve így, hogy élve párolódjak puhára. Pár percnyi szorgos erőgyűjtögetés után sikerült felemelni a fejem és körbenézni, hogy mi egyáltalán a helyzet a környéken. Tudtam, hogy valami nem stimmel, és azt is, hogy valamit tennem kell. Kézenfekvő megoldásnak tűnt a kalóriabevitel, így eltökéltem, táplálékot fogok szerezni. Megkérdeztem Edinát, hogy nem-e lenne-e kedve és szüksége boltba menni, mert a szívem mélyén valahol éreztem, hogy nem volna okos dolog egyedül nekivágni az útnak.
A mai napig nem tudom, hogyan, de az biztos, hogy sűrű rinyálások közepette sikerült eljutnom a kempingből a boltig. Amíg kiálltam a pénztár felé kígyózó, hosszú sort, körülbelül háromszor akartam meghalni, és csak az egyik polc tartotta bennem a lelket, amire támaszkodtam.
Hosszú megpróbáltatások árán tehát, de végülis sikerült megkaparintanom négy kiflit, két pohár kefírt és egy tábla csokit. Fel sem merült bennem, hogy a zsákmánnyal vissza kéne térnem a kempingbe, ehelyett letelepedtem a boltal szemben az első árnyékos helyre, hátamat a falnak vetettem és enni kezdtem. Nem én voltam ott az egyetlen, de egyértelműen én voltam a leginstabilabb. Szóval csak ettem, és próbáltam dobni egy hatamasat a vércukorszintemen.
A második pohár kefírnél már volt annyi lélekjelenlétem, hogy megkeverjem az ujjammal (aminek következtében nagyjából könyékig lett kefíres a karszalagom), de az első pohárnál erre még nem gondoltam. Ehelyett mohón feltéptem a pohár fóliáját és egy fél kiflivel az arcomban, morzsásan inni kezdtem. Ez működött is egy jó darabig. Igen ám, de a pohár alján lévő úgy két ujjnyi kefír nem akart kijönni. Figyelembe véve a körülményeket úgy döntöttem, hogy ekkora pazarlást nem engedhetek meg magamnak, új eszköz bevonására pedig nem volt lehetőségem, ezért a pohár dőlésszögével próbáltam operálni. Döntöttem a poharat egyre meredekebben, de a kefír csak nem moccant. Döntöttem, döntöttem, és mikor már majdnem függőlegesen állt, természetesen az összes maradék cucc megindult, majd egy halk puffanással terült szét az arcomon a szélrózsa minden irányába.
Bár ez akkor még nem tűnt fel, de nagyon valószínű, hogy néha elszundítottam. Ezt csak onnan gondolom, hogy egy idő után - ezek lehettek percek, de akár órák is - feltűnt a bolt közelében Peti és Orsi. Ez remek volt, mert gondoltam, ők majd visszakísérnek a kempingig, így mégis csak biztonságosabb. Dehát még úgyis csak most jönnek a boltba, majd ha kifelé jönnek, akkor szólok nekik. Vártam, vártam, de csak nem jöttek. Telt, múlt az idő, és rá kellett döbbennem, hogy minden valószínűség szerint átaludtam az ominózus pillanatot.
Képzeljük el tehát a látványt, ahogy ott ülök, fekszem és tulajdonképpen alszom Tokaj főutcáján hawaii nadrágban morzsásan és kefíres arccal, amitől teljesen úgy nézek ki, mintha habzana a szám. Csupán hab a tortán, hogy éppen a 'Smile, if you think I'm sexy' feliratú póló volt rajtam. Nos... nem hiszem, hogy sokan mosolyogtak rám aznap reggel.
Újabb percek (vagy órák) elteltével azonban újabb kihívással kellett megküzdenem, mert a falról, amely eddig menedéket, biztonságot és támaszt nyújtott és amelynek tövében már-már kezdtem otthon érezni magam, szóval arról a falról kiderült, hogy egy bolthoz tartozik, ami épp nyitni készül, így engem (és a többi ott ücsörgő embert) távozásra szólítottak fel.
Miután visszatértem a kempingbe, azonnal levetettem magam a földre, a pihe-puha fűbe, az árnyékba. Egy idő után párnát is kerítettem és teljes kényelembe helyeztem magam, az egyetlen problémám az volt, hogy az árnyék - a nap mozgása miatt - vándorolt. Mit volt mit tenni, én ezt a mozgást apró gurulásokkal és csúszásokkal követtem. Talán érdemes még megemlíteni, hogy miközben öntudatlanul hasaltam a fűben, két idegen haladt el mellettem és egyikük a következőt mondta: "A Balázs? A Balázs az egy pöcs!" Én erre riadtan kaptam fel a fejem, hogy "hol? ki? mit? mikor? miért? micsináltam?", de végülis kiderült, hogy csak sok volt a Balázs nevű illető a környéken.
Lényeg a lényeg, délutánra már kutya bajom sem volt, és újúlt erővel vágtam neki a fesztiválnak.
