Mindig jó érzés viszontlátni egy régi jóbarátot. Különösen akkor, ha nem is várja az ember fia, hogy valaha még találkozhat vele. Mégis, mikor szemtől szemben álltok, rögtön felrémlenek mindketőtökben a régi emlékek, az együtt töltött vidám napok.
Még 2006-ban (Istenem, de régen volt!) úgy döntöttünk néhány barátommal, hogy leruccanunk Sárospatakra egy kis közös nyaralásra. Azért pont oda, mert annak idején több általánosiskolai tábor helyszínéül is szolgált a hely, a Tengerszem kemping; minket pedig szép emlékek fűztek oda.
Békésen éltük világunkat, örömünket csak egyetlen dolog árnyékolhatta be: nem más, mint a portással való szembenállásunk. Több ponton sérelmeztük ugyanis a kapuőr úriember hozzáállását. Időnek előtte bezárta például a kaput, pedig megígérte, hogy nem teszi... hogy csak egyet említsek a sok közül. Mondanom sem kell, hogy aznap este át kellett másznunk a kerítésen, hogy visszajussunk a szállásunkra.
Volt azonban egy lázadó. Egy mindenre elszánt polgárpukkasztó anarchista, aki eltökélte, hogy megleckézteti a pöffeszkedő portást. Ez az illető olyannyira lázadó volt, hogy már a puszta jelenléte is szembenállt a rendszerrel. Kutyáknak ugyanis tilos volt a belépés a Tengerszembe. Tuck ezzel azonban mit sem törődve, a portás szemébe nevetve lógott be hozzánk. A kapuőr több ízben kísérelte meg kikergetni, Tuck azonban mindig túljárt az eszén, és újra, és újra visszatért hozzánk. Örök barátságot kötöttünk hát ellenségünk legyőzőjével. Az egyetlen baj az volt, hogy a Tuck-hoz hasonló lázadó szellemek szabadok, akár a madár, így mikor fordult a szélirány, útjaink elváltak...
Tegnap fellépésünk volt. Ezúttal a Református Kollégiumba hívtak minket zenélni, Sárospatakra. Ez volt az első Mikolcon kívűli koncertünk, mi pedig hatalmas show-val tettük ezt emlékezetessé. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a koncert után, mikor már összepakoltunk, kimentem a kollégium kertjébe nosztalgiázni, hiszen számtalanszor elhaladtunk erre annak idején... alig tíz perc járásra volt a Tengerszem kempingtől... haja, azok a boldog szép napok...
És akkor megláttam! Ott heverészett egy fa alatt, én pedig önkéntelenül is felkiáltottam:
- Tuck! Hát te vagy az?!
Régi barátom azonnal felkapta a fejét és boldog csaholással rohant felém. Mélyen a szemembe nézett, én féltérdre ereszkedve megvakartam a füle tövét és megbeszéltünk, mi minden történt velünk az elmúlt években. Jó volt viszontlátni öreg barátomat. Tuck's back!
