Zarándoklat

2008.02.11. 21:14 | clark.kent | Szólj hozzá!

Jelentem, heveny agybajom kitartott ma reggelig. Gyalog vágtam neki az útnak. A küldetés természetesen több ponton is veszélybe került. Legelőször akkor, amikor egy villamos feltűnt az Élet Bölcsőjének megállójában, én pedig már túl voltam a postaládán. Jó, ez most biztos hülyén hangzik, de csak hogy értsd: a postaláda olyan, mint egy határ. A pont, ahonnan nincs visszatérés. Más szóval, ha eléred a postaládát, akkor még táskával és vizes talajon is érdemes futni a villamosért. Nem állítom, hogy mindenkinek sikerülne a dolog, de ha az ember annyira lusta, mint én, olykor szednie kell a lábait...
Mindegy. A lényeg, hogy épp a postaláda környékén jártam, mikor feltűnt a villamos a láthatáron, én pedig zsigerből elkezdtem futni kis híján. Szerencsére időben magamra parancsoltam és nyugodtan sétáltam tovább.

Mentem, mendegéltem, már a stadionnál jártam, mikor az első villamos leelőzött. Ezután biztos kimaradt egy-két járat, vagy én voltam abnormálisan gyors, mert a következő vilinger csak a Gyula utca után ért utol. Ekkor érkezett el azonban a második kritikus pont... erről az ominózus villamosról ugyanis döbbent pillantások közepette integetett nekem Csizi és Bakos. Nem tagadom, nagy volt a kísértés, hogy elcsípjek egy járatot, de végül bátran kitartottam és poroszkáltam tovább célom felé. Ennek meg is lett az erredménye, hiszen háromnegyed órával azután, hogy elindultam, beléptem a Herman kapuján.

Normális ember számára most biztos hülyének tűnök és sehogy sem tudja megérteni, miért csináltam. Miért nem mentem villamossal vagy busszal? Hát igazából nem tudok épeszű választ adni... egyszerűen csak kiváncsi voltam, hogy tényleg meg tudom-e tenni. Persze tudtam, hogy nincs fizikai akadálya, de mégse tesz senki ilyesmit. Szóval azt hiszem, látni akartam a saját szememmel is a dolgot, még akkor is ha tudtam, hogy lehetséges. Másrészt talán egy icipicit dob az egyediségemen, egy dolog azonban biztos: mikor biosz óra tájékán tudatosult bennem, hogy mit is tettem, hihetetlenül büszke lettem magamra. Még ha nincs is rá okom...

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://clark-kent.blog.hu/api/trackback/id/tr80335538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása